Description

Mikes Kelemen Kör, München, 1960. Soft cover, 142 pp. Text in Hungarian. In good condition. Black and white pictorial paper covers have a few tiny nicks and bumping to the edges with a tiny bit of peeling to the corner tips. Light overall scuffing, aging and soiling to covers as well with the color scuffed off in a few spots along the edges and spine. Pages lightly aged but otherwise clean and unmarked. NOT Ex-library. NO remainder marks. [From prologue] Ez a könyv két jegyzőkönyvet tartalmaz. Az egyiket egy magyarszármazású volt német tengerészkapitány mondotta el a budapesti Gyüjtöfogház 174-es zárkájának reménytelen magányában a hosszú csillagtalan éjszakák során. A jelenlevő cellatárs csak évek múltán vethette papírra az ott hallottakat és legjobb meggyőződése szerint iparkodott rögzíteni az akkor és ott elhangzott szavakat és történteket. Nem vett el belőlük semmit és nem adott hozzá semmit, ami a valóságnak meg nem felelő mázzal vonná be azt a különös eseményt — ami szinte mindennapi dolog a vörös csillag alatt szenvedő országokban. A még szabad részein a világnak sokait nem hisznek az ilyen mesékben s azokat politikai elvakultságtól vezetett írók kitalálásának tartják. De ne adja a Mindenható, hogy a szabad világ csak akkor higyje él a történet valódiságát, mikor már felettük is az embertelenséget, terrort és nyomort jelentő sarló-kalapácsos lobogót lengeti a szél. A másik jegyzőkönyvet, illetve jegyzőkönyveket nem sokkal az azokban foglalt tények megtörténte után vették fél valahol a szabad Ausztriában. A jegyzőkönyvek évekig hevertek magyar emigránsok szomorúi vándorbatyúinak mélyén. A rojtosszélű és megsárgult papírok nem kerültek sem az UNO sem semmiféle más nemzetközi szervezet asztalára. Ha egy-két darab mégis odajutott, akkor a hűvös diplomaták ráírták, hogy ad acta teendő és vagy papírkosárba vagy a pincékben felhalmozott, már elintézett iratok lomtárába került. De nem foglalkozott ezekkel a jegyzőkönyvekkel a Párisban székelő Emberi Jogokat Védő Liga sem, amely annakidején az egész világot mozgósította az Amerikában halálra ítélt két olasz anarchista, Saccho és Vanzetti ügyében vagy nemzetközi segélyalapot létesített a független magyar bíróság által elítélt Rákosi Mátyás érdekében. Ezek a megsárgult jegyzőkönyvek csak magyarokról szólnak, akik ezer esztendő óta éltek Délmagyar ország területén s egyedüli bűnük az volt, hogy magyarok voltak, magyar nevük volt és magyarul beszéltek. Egy nemzethez való hozzátartozás vallása pedig olyan elemi joga minden embernek, ami ma már még a fán élő őserdőben négert is megilleti. Talán ott még igen... de Európában, valahol a Duna, Száva és Dráva vidékén az ilyen jogokért — sőt az ilyen Istenadta mag átólér tetödöttség ért halál járt akkor, amikor a második világháború után a Kremlből irányított titóista délszláv imperializmus a nagy nyugati hatalmak segédkezése mellett megkezdte Jugoszlávia újjáépítését. Ez az újjáépítés gyilkolással cs pusztítással kezdődött. Nem ellenséges katonákat vagy idegen megszállókat, hanem asszonyokat, ártatlan gyermekeket, öregeket, véneket és férfiakat őltek-pusztítottak el. Nem egyet, tízet vagy százat, de ezret, tízezret és százezreket hurcoltak a falvak melletti sintér telepekre és végeztek velük Tito vöröscsillagos felszabadító partizánjai. A délvidéki magyar és német falvak megszentelt sintér telepeiről azonban nem írt a világsajtó. Sem a külföldi, sem a magyar s talán ez az első írás, amely a maguk szűk keretében napfényre meri hozni a délvidéki magyarság kiirtásának szomorú történetét, úgy ahogyan az annakidején megtörtént a nyugati demokráciák győzlemének első mámorában.Megtépett, rongyos szélű megsárgult jegyzőkönyvek.Ealotti lobogók a délszláv kommunista imperializmus áldozatainak jeltelen tömegsírjain ...